Elérhetőségek

Zalacsányi Szabadidőközpont
8782 Zalacsány,

Elérhetőségek

Zalacsányi Szabadidőközpont
8782 Zalacsány,

Elérhetőségek

Zalacsányi Szabadidőközpont
8782 Zalacsány,

Házirend

A vendégházakban illetve a sátras helyeken csak azok a vendégek lakhatnak, akik a házirendben leírtakat magukra és hozzátartozóikra nézve kötelezően elfogadják és betartják!

A faház nem rendeltetésszerű használatából, illetve a házirend megszegéséből származó károkért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak. A vendégek vagyontárgyaiért az üzemeltető felelősséget nem vállal!

A benti berendezési és használati tárgyakat (asztal, székek, ágy, matrac, stb.) kérjük, ne vigyék ki a vendégházakból! (az ajtót sem akasszuk le a helyéről!)

A faházakban való azonnali kitiltást vonja maga után a méltatlan és kulturálatlan magatartás, mások nyugalmának és a közösség pihenésének zavarása, a közerkölcsöt sértő viselkedés, hangoskodás, folyamatos szemételhagyás. Aki a felszólítás után is folytatja a kárt okozó tevékenységet, az okozott kár felmérését és kifizetését követően azonnali távozásra köteles!

Mint minden háztartásban, a faházban is előfordulhat, hogy valami a vendégek hibáján kívül tönkremegy, vagy meghibásodik. Ha valamilyen rendellenességet észlelnek, az esetleges komoly károk megelőzése érdekében szíveskedjenek azt a Tógazdának haladéktalanul jelezni, akár személyesen vagy telefonon (0630/945-4432)

A tó környékét a házigazda gondoztatja. Kérjük, ügyeljenek a növények épségére!

Tisztelt Vendégeink! Kérjük, hogy amennyiben nem tudnak eljönni, legalább  SMS-ben szíveskedjenek mindenképpen lemondani a házfoglalást illetve a sátras hely foglalást minimum 1 héttel a tervezett érkezés napja előtt. Amennyiben a foglalás időben nem kerül visszamondásra, az adott személytől a tárgyévre újabb foglalást nem áll módunkban elfogadni és az adott évre tett összes foglalását azonnal töröljük. 

  • Az érkezés napján a faházat illetve a sátras helyet Vendégeink 10:00 órától foglalhatják el, illetve azokat a kijelentkezés napján 9 óráig kell elhagyniuk.(kivétel, ha előtte Senki nem tartózkodik a faházban illetve üres a kijelölt sátras hely. Akkor 8:00 órától elfoglalható.)   Kérjük Önöket az éjszakai csend betartására 22:00 órától 7:00 óráig! Továbbá megkérnénk vendégeinket, hogy a szálláson látogatókat ne fogadjanak, idegeneket ne engedjenek be.
  • Közlekedés: Ha esős idő van érkezéskor a gépjárművet a parkolóban kell hagyni. A felszereléseket, csomagokat a parkolóban rendelkezésre álló kézikocsival (illetve ha van vagy bérelt csónakot használva) lehet a horgászhelyekre vinni. Száraz idő eseten a gépjárművel is be lehet állni a lefoglalt helyre, amivel kipakolás után a kijelölt parkolóba köteles kiállni.   Csak gyalogosan lehet közlekedni a tó körül.
  • A horgászjegy személyre szóló.
  • Főzsinórnak, dobóelőkének csak monofil zsinór használható. Fonott főzsinór, dobóelőke használata tilos.
  • Végszereléknek elhagyósnak kell lennie. Bármely típusú elhagyós végszerelék megfelelő.
  • Csónak használata engedélyezett.
  • Elektromos motor használata engedélyezett.
  • Etetőcsónak használata engedélyezett.
  • Csónakkal való etetés, behordás, fárasztás engedélyezett.
  • Csak dőlő bója elhelyezése engedélyezett, de távozáskor azokat össze kell szedni.
  • Halkiemelő matrac, nagyméretű merítő, sebfertőtlenítő használata kötelező!
  • Halak letárolása (akár rövid időre is) TILOS! Kifogás, fényképezés után azonnal vissza kell engedni.
  • Horgászat közben botokat őrizetlenül hagyni (fürdés, WC) TILOS! Egy horgásznak mindig a helyszínen kell tartózkodnia, vagy a botokat ki kell venni!
  • A tóban való fürdés TILOS!
  • Háziállatokat hozni TILOS!
  • Csónakot minden horgász csak saját felelősségére használhat. Esetleges balesetért felelőséget nem vállalunk.
  • A horgászat befejeztével a horgászhelyet, csónakot kérjük tiszta állapotban átadni. (napraforgómag és cigarettacsikk mentesen)
  • A horgászat kezdete, a horgászhelyeken 08:00
  • Látogatókat előzetes bejelentés alapján fogadhatnak. A látogatók nyári viszonylatban 19:00-ig,téli viszonylatban 16:00-ig  ingyenesen tartózkodhatnak a tóparton, aki a megadott időpontra nem ér ki, minden látogató után 1000 Ft tartózkodási díjat számítunk fel. Továbbá aki éjszakára bent marad, másnap reggel 2000Ft éjszakai díjat számítunk fel.
  •  A nem horgászó vendégek sem hagyhatják el a tavat éjjel!
  • Tilos a halak bármiféle megjelölése, csonkítása! 
  • Nagyon indokolt, különleges esetben a halőrt vagy a tulajdonost értesítve-, ellenőrzés után- lehet elmenni a tóról! 
  • A kifogott hallal kötelező a KÍMÉLETES BÁNÁSMÓD! Tilos a halat a szeménél illetve a kopoltyúlemezek alá benyúlva megfogni! Az esetleges hal fényképezésekor tilos a kézben tartott hallal felállni, csak GUGGOLÓ vagy TÉRDEPLŐ testhelyzetben szabad! FELHÍVOM A SPORTTÁRSAK FIGYELMÉT, hogy fényképezésnél a HAL ELEJÉT TARTÓ KÉZ NE KERÜLJÖN A HAL KOPOLTYÚFEDŐJE MÖGÉ! A parton lehetőleg MINÉL KEVESEBBET TÖLTSÖN A HAL! Megkérek mindenkit, hogy KÍMÉLETESEN bánjanak a hallal, AMÍG KINT VAN! 
  • Nagyméretű merítő, matrac, pontybölcső, sebfertőtlenítő mindenkinek használata KÖTELEZŐ!
  • Megkérném horgásztársaimat, hogy a fárasztás idejét ne rövidítsék le a halerőltetésével, mert az a szája károsodásával vagy szétvágásával jár! Kérem hogy KÍMÉLETESEN FÁRASSZÁK A HALAT! 
  • Erősen alkoholos befolyásoltság esetén a napijegy kiadása illetve a horgászat folytatása MEGTAGADHATÓ, a terület ELHAGYÁSA elrendelése mellet.
  • Nappal és éjszaka is ellenőrizzük a botok számát és az esetleges hal lekötéseket is 
  • Tüzet rakni a kijelölt tűzrakó helyen lehet a mindenkori tűzvédelmi szabályok betartásával! (Tűz mellett oltóanyag elhelyezése, gyúlékony anyagok tűz mellől eltávolítva.) Mielőtt otthagynák a tűzrakó helyet, kérjük, győződjenek meg róla, hogy a tüzet valóban eloltották! A tűzifán és papíron kívül más anyagok (pl. műanyag, gumi) égetése SZIGORÚAN TILOS!

Jó pihenést és kulturált kikapcsolódást kívánunk!




Megosztás
Zalacsányi Szabadidőközpont - Magyar